:-)

Kockás pléd alól kukucsolva...
Küldök egy kis képet, a saját kertemből. A kuckósok jutottak eszembe amikor megláttam ezt a tulcsit, lapulevélszoknyában. Lapu örül, hogy ilyen szép díszt kapott, tulip pedig fázós, mint én, és az esőben lapubarátjával takarózik.. Igen a kert egy kicsit dudvás, de a dudva a föld édesgyermeke..És szép:)

Hangok a konyhából

Köszönöm nektek kuckólakók, hogy befogadtatok.Még sürgölődöm egy kicsit a konyhában,répatortát is sütök marokmértű nyusziknak, este viszont mesével készülök, a nagy zöldkockás pléd alól..

Mindig is vágytam egy ilyen kuckóra..
Nagy ölelés a pipacsok plántálóinak, a hóvirágok ültetőinek, a kökörcsinnyitogatóknak, és a kis bársonylepkék szárnyporozóinak.
:-)

Új lakó

Nahát, most aztán tényleg alaposan elfáradtam, persze ez nem az a rossz fáradtság, hanem az a fajta, amikor azt érzi az ember lánya: megérdemlem a pihenést.

De nicsak, mik ezek a finom illatok itt? Nem, vacsora nem lehet, hisz mi egész héten az erdőben szorgoskodtunk... de... ez biztos valami érzéki csalódás.
Mégse. Akárhogy is szimatolok, itt tényleg ínycsiklandó illatok szállnak, belefurakodnak az orromba, hogy máris megkordult a gyomrom tőle.
A konyhából kiszűrődő hangok is gyanúsak.

Nini! Mik ezek a csodák az asztalon? És milyen szépen meg van terítve!
Ismeretlen, de kedves arcot látok fel-felbukkanni a konyha ajtajának résében. Hát te ki vagy, és mi szél repített ide, a mesebeli Kuckóba? Ma este tiéd a Mesélő Szék. :)

Tavaszi hajtás

Az elmúlt pár napban megállás nélkül sürgött-forgott a kuckó minden lakója, hiszen rengeteg dolgunk volt és már meg is késtünk vele kicsikét.
Be kellett járni az erdőket-mezőket, réteket-földeket és ültetni, ültetni, ültetni. Ha kirándulni mentek gondoljatok ránk, mikor rátok mosolyog egy fa tövéből a hóvirág, ibolyát, gombát leltek az erdő mélyén, de a pipacsokért a szántóföldeken kifejezetten én vagyok felelős.
A sok munka közben nem maradt időnk arra se, hogy vacsorát főzzünk magunknak. Éppen ezért nagy szerencse, hogy új társunk akadt: Dorka, aki a konyhában sürgölődve gondoskodott a vacsoránkról. Talán ma este már lesz egy kis pihenés, és újra a hintaszékbe ülhet valaki, a többiek köré gyűlnek és hallgatják a mesét.

Tavasz

Veszem-veszem, csak tudnám, hova tettem el tavaly óta!?
Áh, megvan! Bár ez nem épp hózentráger, de talán megbocsátod, ha kantáros szoknyát húzok. Látod, cserébe a fodros szélű zoknit is előszedtem, hogy szép legyek ma.
Na, hol az a hintaszék? Majd onnan szemmel tartalak titeket, nem ám valami huncutságot csinálni azzal a tortával...! ;)

Kakukk, kakukk

Kakukk! Kakukk!
-Mi ez? Már reggel van? Vagy mi történt?
Álmosan, kócos hajjal, bedagadt szemekkel megyek az ablakhoz, és nézek ki rajta: vidám tavaszi a táj, nyulak szaladgálnak a mezőn, a fák ágain dalosmadarak zengenek. Ránézek a naptárra, és az március végét mutat. Gyorsan megnézem a dátumot is, és megnyugszom: most csak pár hónapot aludtunk át, nem úgy, mint a múltkor, az egész XIV. századot.
-Ébresztő gyerekek! Ki az ágyból fürgén, már ránk tavaszodott! Vár a munka... Gezemice fiam! Az ünneplő nadrágtartód vedd fel, és ma a tied a hintaszék! Még tortát is kell csinálnunk... Szóval csak szaporán, szaporán!

füstölő

közkívánatra ma este a rózsaillatút gyújtom meg, bár leginkább egy rózsaillatú szappanéra emlékeztet :)
állítólag túlérzékeny vagyok a szagokra

2008

Hát jó, leszek én az első mesélő ebben az évben.
Karácsonyi ajándékba mi új kuckót kaptunk.
Az én szobám nagyon kicsi, de olyan sok sarka van, hogy alig győzöm megszámolni őket.
Már feltettem - igaz, csak selyemszalag masnikkal - a halvány tengerzöld színű függönyöket, nem felejtettem el felakasztani elé a bambusz szélhárfát sem. (pedig a szobában csak egészen enyhe szellő lengedez)
Van a szobácskámban kis kerek asztalka és komód is. Az ágyamat kockás takaróval terítettem le, amelyet még én vartam ki, színes textildarabkákból.
A darabkákból össze lehetne állítani a család egész történetét : az egyik piros darabka a nagyobbik kedvenc játszónadrágjából való, a másik, téglaszínű a kisebbik régi kabátjából, a zöldek egy régi szoknyából, amit ajándékba kaptam, de sosem hordtam, a bordók egy bő ruhából, ami alatt titkok rejtőztek : nagy pocakom, és benne egy baba, aztán egy másik...
És így tovább.
A délutáni szunyókáláshoz mégis egy pihe-puha világoskék takaróba burkolózom.
Már csak egy füstölőt lellene meggyújtanom, de már csak kétféle illatú maradt. Rózsaillatú, vagy ylang-ylang legyen?

Kis karácsony, nagy karácsony...

Nono, csak ne olyan kapkodva! Hát a fa hol van?
Szóltam kinn a Vén Fenyőnek, megígérte, hogy bejön hozzánk, már hallom is öles lépteit... figyeljetek csak! - itt kopog az ajtón. :)

Itt semmi sem lehetetlen és semmi sem furcsa. Magától értetődő, hogy a Vén Fenyő a saját lábán sétál be, és azon sem rökönyödik meg senki, hogy a kuckó hirtelen elkezd nőni, emelkedik, nyúlik, míg az új vendég kényelmesen ki tud egyenesedni.

Légy üdvözölve, kedves Fenyő! - mondom neki, amit ő mély mormogással és barátságos biccenéssel nyugtáz.

Gyerekek, gyorsan-gyorsan, hozzátok csak ide a díszeket, fenn vannak a padláson a nagy faládában, találtok ott minden csudát mellette, de most ne törődjetek vele, csak a színes gömbökkel, az aranyosra festett diókkal, tobozokkal, és nézzétek - kinn jönnek a cinkék, hozzák a csillogó szalagokat is, ma este az erdei állatoknak is karácsony lesz, ne csak magunkra gondoljunk! Ők segítenek díszíteni, mi pedig a kamrában megkeressük, mit adhatunk nekik, magvakat, szalonnát...

Na, most már tényleg jöhet az este és az ünneplés! :)

Mézeskalács, szaloncukor

Ínycsiklandó illatok terjengenek a kuckóban, mézillat, meg fűszerek, a sok finom illat közt el is vesznének, ha nem lennének ilyen melegek, intenzívek, étvágygerjesztők. Azok a fűszeres illatok ott a wokból szállonganak, egy kis maradék a tegnapi vacsorából, itt egy kis fűszeres, édeskés illat, de ez hideg... ja, igen, a gyertyák, Vándor gyertyái! Mik ezek itt az asztalon? Semmi szaguk nincsen, és olyan furcsa a tapintásuk... hát persze, Sztivi képkeretei! Viszont az az illat, ami csalogat, az a kemence felől érkezik. Kinyitom az ajtót, és pont időben, mert a kemencében egy nagy tepsi aranybarna mézeskalács vigyorog rám. Hogyan kerülhettek oda? Úgy látszik, nagyon elfáradhattam a nagy készülődésben, el is feledkeztem róla, hogy mi csináltuk!
Gezemice fiam, nagyon ügyes leányka, szépen sorba adogatta a kezem alá a rozslisztet, a mézet, a tojásokat, meg a fűszereket, míg én kevertem-kavartam a tésztát, jó ragadós massza lett belőle, de a végén csak elkészült, kinyújtoztattam a tésztát a nagyasztalon, majdnem le is lógott róla, és a gyerekek Gezemice irányításával szorgosan szaggatták a különböző figurákat, sikerült is telirakni velük a legnagyobb tepsit, még örültem is, hogy a sok rontott darabot eltüntették, mert mit is csináltunk volna annyi mézeskaláccsal?
Amíg a kicsik el voltak ezzel foglalva, addig én cukrot tettem fel főni, 5 kilóhoz adtam két liter vizet, és addig főztem, míg jól besűrűsödött, és a vizes (hideg vízbe alaposan bemártott) ujjaim közt hosszú cukorszálak képződtek. Ekkor szétadagoltam, és tettem hozzájuk különböző ízesítőket (egy kis narancshéjat még a Vándortól is elcsentem, mikor a gyertyákat készítette), majd terítettem az asztalra, és daraboltam őket. A nagy feladat megint Gezemicét érte, neki kellett egyesével bemártogatni őket a forró csokiba, majd a sok gyerek versengve csomagolta őket, míg én a hintaszékben szundítottam egyet... Akkor már kész is lennénk, jöhet az este, az ünnep!

/szaloncukor recept: http://picuroknak1.multiply.com/reviews/item/15

Gyertyák

Hű, a mindenit neki! Egy kicsit nem figyelek oda, és máris elárasztják a gyertyák a kuckót!
Nahát! Ez de gyönyörű... és ott, az a másik... meg az a piros... nem, nem is az, az arannyal díszített kék a legsz... vagyis nem, mégis inkább a virágos-illatos barackszínű... Óh, nem is tudok választani, melyik tetszik a legjobban! ;)

Krone, hihetetlen, milyen csodákat tudsz varázsolni! :)
Gyorsan szaladok is a festékeimért: te megkapod az asztalok díszítését, én meg nekilátok az ablakoknak, hogy már messziről lássa mindenki, aki erre jár, hogy itt bizony tényleg készülünk az ünnepre!