Kis karácsony, nagy karácsony...

Nono, csak ne olyan kapkodva! Hát a fa hol van?
Szóltam kinn a Vén Fenyőnek, megígérte, hogy bejön hozzánk, már hallom is öles lépteit... figyeljetek csak! - itt kopog az ajtón. :)

Itt semmi sem lehetetlen és semmi sem furcsa. Magától értetődő, hogy a Vén Fenyő a saját lábán sétál be, és azon sem rökönyödik meg senki, hogy a kuckó hirtelen elkezd nőni, emelkedik, nyúlik, míg az új vendég kényelmesen ki tud egyenesedni.

Légy üdvözölve, kedves Fenyő! - mondom neki, amit ő mély mormogással és barátságos biccenéssel nyugtáz.

Gyerekek, gyorsan-gyorsan, hozzátok csak ide a díszeket, fenn vannak a padláson a nagy faládában, találtok ott minden csudát mellette, de most ne törődjetek vele, csak a színes gömbökkel, az aranyosra festett diókkal, tobozokkal, és nézzétek - kinn jönnek a cinkék, hozzák a csillogó szalagokat is, ma este az erdei állatoknak is karácsony lesz, ne csak magunkra gondoljunk! Ők segítenek díszíteni, mi pedig a kamrában megkeressük, mit adhatunk nekik, magvakat, szalonnát...

Na, most már tényleg jöhet az este és az ünneplés! :)

Mézeskalács, szaloncukor

Ínycsiklandó illatok terjengenek a kuckóban, mézillat, meg fűszerek, a sok finom illat közt el is vesznének, ha nem lennének ilyen melegek, intenzívek, étvágygerjesztők. Azok a fűszeres illatok ott a wokból szállonganak, egy kis maradék a tegnapi vacsorából, itt egy kis fűszeres, édeskés illat, de ez hideg... ja, igen, a gyertyák, Vándor gyertyái! Mik ezek itt az asztalon? Semmi szaguk nincsen, és olyan furcsa a tapintásuk... hát persze, Sztivi képkeretei! Viszont az az illat, ami csalogat, az a kemence felől érkezik. Kinyitom az ajtót, és pont időben, mert a kemencében egy nagy tepsi aranybarna mézeskalács vigyorog rám. Hogyan kerülhettek oda? Úgy látszik, nagyon elfáradhattam a nagy készülődésben, el is feledkeztem róla, hogy mi csináltuk!
Gezemice fiam, nagyon ügyes leányka, szépen sorba adogatta a kezem alá a rozslisztet, a mézet, a tojásokat, meg a fűszereket, míg én kevertem-kavartam a tésztát, jó ragadós massza lett belőle, de a végén csak elkészült, kinyújtoztattam a tésztát a nagyasztalon, majdnem le is lógott róla, és a gyerekek Gezemice irányításával szorgosan szaggatták a különböző figurákat, sikerült is telirakni velük a legnagyobb tepsit, még örültem is, hogy a sok rontott darabot eltüntették, mert mit is csináltunk volna annyi mézeskaláccsal?
Amíg a kicsik el voltak ezzel foglalva, addig én cukrot tettem fel főni, 5 kilóhoz adtam két liter vizet, és addig főztem, míg jól besűrűsödött, és a vizes (hideg vízbe alaposan bemártott) ujjaim közt hosszú cukorszálak képződtek. Ekkor szétadagoltam, és tettem hozzájuk különböző ízesítőket (egy kis narancshéjat még a Vándortól is elcsentem, mikor a gyertyákat készítette), majd terítettem az asztalra, és daraboltam őket. A nagy feladat megint Gezemicét érte, neki kellett egyesével bemártogatni őket a forró csokiba, majd a sok gyerek versengve csomagolta őket, míg én a hintaszékben szundítottam egyet... Akkor már kész is lennénk, jöhet az este, az ünnep!

/szaloncukor recept: http://picuroknak1.multiply.com/reviews/item/15

Gyertyák

Hű, a mindenit neki! Egy kicsit nem figyelek oda, és máris elárasztják a gyertyák a kuckót!
Nahát! Ez de gyönyörű... és ott, az a másik... meg az a piros... nem, nem is az, az arannyal díszített kék a legsz... vagyis nem, mégis inkább a virágos-illatos barackszínű... Óh, nem is tudok választani, melyik tetszik a legjobban! ;)

Krone, hihetetlen, milyen csodákat tudsz varázsolni! :)
Gyorsan szaladok is a festékeimért: te megkapod az asztalok díszítését, én meg nekilátok az ablakoknak, hogy már messziről lássa mindenki, aki erre jár, hogy itt bizony tényleg készülünk az ünnepre!

Rég nemlátott

Halk zörejek, mindenki felnéz az asztalnál..mi lehet az?
Hát én vagyok, bújok elő a titkos helyemről, mindenféle érdekes dologgal megrakodva. Van nálam szárított gyümölcs, viasz, illatos szárított virágok, csodás alakú fűszerek. Elnevetem magam a csodálkozó arcokon.
Ne izguljatok, nem őrültem meg, csak ajándékokat csinálok!-mondom nevetve. - Ha akartok, akár segíthettek is! Itt egy vacak edény, valaki rakja a tűz fölé, és olvasszon viaszt, gyertyát fogunk önteni!
Az eredmény magáért beszél:)

Messziről jött ember

Hangosan nyikordul a kuckó ajtaja, és lassan kitárul. Egy nagy, zsákos, havas alak tölti be a keretet, majd beljebb lép, és hangos dobogással veri le magáról a havat.
- Megjöttem! Gezemice, fiam! Egy teát, vagy forralt bort kaphatok? Nagyon messzi jártam, de hoztam nektek egy csomó finomságot!
Belekotrok a zsákba, mert igen, én vagyok az az alak, és kihúzok belőle egy nagy nyeles edényt, majd a konyhaasztalra szórom a zsák tartalmát, amit be is terít a sok zöldség, gomba, még egy pulyka is akad közte, és két három üveget is kipakolok...
- Ki segít nekem? A zöldségeket fel kell darabolni, de nem apróra, csak így nagyjából, a pulyka mellet ilyen ujjnyi csíkokra kell felvágni, nem szeletekre, csíkokra! közben az edényt már a tűzre tettük, hogy jó forró legyen, és most szépen beledobáljuk az ételt, először a húst és a gombát, azok nehezebben sülnek, és ebből az üvegből szójaszósszal megöntözzük... aztán jöhet a többi zöldség is, és kész is van az ebéd! Szedjen mindenki egy tányérral, üljetek le, és kezdődik a mese, most Kínáról mesélek nektek, Kína nagyon messze van, arra amerre a nap kel...

Ajándék

Itt vagyok ám, csak kicsit visszahúzódtam a sutba, mert dolgom volt.
Közeleg a karácsony.
Ilyenkor mindig bajban vagyok, kinek mit kellene ajándékozni.
Venni igazán könyvet szeretek, mert az érték. Annak semmi értelmét nem látom, hogy olyan értelmetlen dolgokat vegyek amiből csak eggyel több lesz az illetőnek. A könyv olyan, hogy (pláne, ha bele is írok pár sort) mindig emlékszik rá az ajándékozott, hogy tőlem kapta.
A gond csak az, hogy a mai árak mellett mindenkinek igazán olyan írásműt venni nem tudok, mint amilyet szeretnék.
Ekkor szoktak a segítségemre sietni az ötleteim, amik általában kihúznak az ajándékozási "depresszióból".
Most az jutott eszembe, hogy otthoni anyagból csinálok a szüleinknek ajándékot.
Tengerparti utazásaink során rengeteg kagyló- és csigahéjat gyűjtöttem. Nagy élmény a csodálatos színű, és formájú tengeri herkentyűket vadászni a fenéken, mint egy gyöngyhalász.
Szóval ezekből a zsákmányokból már két nagy szatyorra való van itthon, és csak hányódnak a költözködés, és pakolások során. Van belőlük kitéve is üvegekbe, de azok csak a töredék.
Ezért arra gondoltam, hogy ezen "kincsek" felhasználásával készítek ajándékot. Veszek képkereteket, amiket feldíszítek ezekkel. Ráragasztom őket, majd lelakkozom. Az így feldíszített keretekbe olyan képet rakunk, amin mindketten rajta vagyunk. Ez lesz a szüleink karácsonyi ajándéka. Ebben benne van a munkám is, ami külön örömöt jelentett nekem, és annak is aki kapja.
Szóval ezzel voltam elfoglalva a sutban, de a sütemény, és a finom tea illata előcsalogatott.

Csönd...

Itt gőzölög a finom tea az asztalon, azazhogy csak gőzölgött, mert már lassan kopog, annyira kihűlt.
Hova lett mindenki? Ennyire nem lehet szörnyű az illata!

Hmm... lehet, hogy csak bogyókat gyűjteni mentek, hogy legyen télire valami finomság? A csipkebogyó például kifejezetten ilyenkor jó, kiszárítjuk, abból is lesz finom tea, meg sütemény, meg lekvár, meg...

Csak gyertek már végre... nem jó egyedül. :(((

A kinevezés következményei

-Gezemice fiam! Gyere ide. Itt van neked ez a... - hosszasan kotorászott a sarokban álló nagy vasalt hajóládában, majd előhúzott egy rikítópiros nadrágtartót és egy sokszínű, sokcsúcsos, sokcsörgős sapkát, amin nagy TEA felirat díszelgett. - na szóval ez itten. És, gondolom sejtetted, a kinevezésed azzal jár, hogy ezentúl a Te feladatod lesz gondoskodni arról, hogy mindenkinek legyen forró teája, mikor szomjas. Gratulálok, kedves fiam! Ez tényleg nagy megtiszteltetés, és felelősségteljes munka, lehet, hogy néha fárasztó is lesz... és ha átöltöztél, akkor kezdheted is az én bögrémmel a munkád!

Kinevezés

Hűha, most aztán felköthetem a nadrágom - huppan le Gezemice a törzshelyére. - Jó kis megmérettetésnek tűnt, meg picit kihívásnak is, aztán tessék, megnyertem. Most lehet szépen írni a statisztikákat, meg mindenféléket. Hát kellett ez nekem?

Persze, hogy kellett, különben bele se vágtam volna, csak most picit ijesztő a felelősség, de megoldom - gondolja aztán magában, hangosan persze nem mondja ki, csak próbál megnyugodni. Mert egyébként is sok-sok gond szakadt a nyakába, de bízik az Angyalok segítségében. Talán ekkora büntetést mégsem érdemel, mint ami a feje fölött lebeg.

Esti mese 2.

Kedves gyerekek!

Ma este az éhes kismadárról mesélek nektek.
Történt egyszer, hogy nagyon éhes lett a kismadár.
- Éhes vagyok, éééééhes vagyok!!! Rikoltozta.
-Te ne legyél már annyira éhes kismadár- mondtam neki.
Aztán ennyiben maradtunk.
Aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
Jó éjszakát gyerekek!!

Esti mese

Yad nagyszerű ötletet adott, ezért hát közkívánatra álljon itt egy békebeli mese, amit gyerekkoromban még magam is ilyen borongós téli estéken hallgattam, szájtátva, kacagva, ártatlanul, őszintén... :)

Zelk Zoltán: A három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közelében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,

ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,

egy szarka felettük szállott
s felkiáltott: -Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak -

- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -
felelték a három nyulak. -
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni! -

Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:

-Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak -

Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek!

Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,
szembe vele farkas haladt:
- Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!

az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!

Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek -

No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!

Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve:
a medve így szólongatta:
-Hova szaladsz, farkas koma? -

- Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepiben jártam,
jaj, mit láttam, jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kisegérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek! -

Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közben a farkas lihegve.

Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk -

Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve -

-No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre! -
kiáltott rája a medve. -

Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttam még ilyen csodát! -

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet -

Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva, békességben...

Száz évig tartó mese

A kis Berta világgá futott, de az emléke még most is a fejében (vagy hol is?) maradt valakinek.
De különös dolog is 30 évet előre vagy visszaugrani az időben, és megnézni kiben kiről mi maradt.
És az emlékfoszlányokból összerakni egy puzzle-t. De ez borzasztó hosszú mese lenne, talán elaludna rajta mindenki annyira, de annyira, hogy 100 évet aludnának, mint Csipkerózsika.
És akkor még nem is gondoltunk arra, hogy 100 év alatt mennyit lehet álmodni, és mennyi idő alatt lehet azt elmesélni...:)

Kirándulás?

Mentek kirándulni? Akkor sütök nektek palacsintát, az ilyenkor mindig jól jön... meg kellene forralt bort is pakolni, meg... Régen én is sokat jártam ám kirándulni! Egy ilyen kirándulás volt az, mikor összeismerkedtünk Gezemicével, Sztívivel, meg még sokakkal... a Rám-szakadékban jártunk, jó nagy csapat, még nyár közepe volt... persze voltak öregebbek, fiatalabbak is, még egész gyerekek, Gezemice egy kislánnyal még a legelején elvágtázott előre, valaki, mint egy kecskebak ugrált szikláról sziklára, mindig valahova elkószált, és mindig felfelé... és aztán utolértünk egy családot, fiatal apuka, hátán egy kisfiú, talán egy éves se volt, és a fiatal anyuka, na meg az öt év körüli hölgy, Berta. Én itt szakadoztam le a csoporttól, Bertával nagyon gyorsan összebarátkoztunk, és végig egymást segítve mentünk, az ifjú hölgy nagyon élvezte, hogy ennyi udvarlója van, és mind őt rajongják körül, csak aztán eljött a búcsú pillanata is. Ezzel voltak gondok, mert a kis hölgy inkább velem tartott volna, mint a szüleivel, még a balatoni nyaralás se tudta meghatni, a végén parancsszóval kellett ott marasztalni, és nekünk meg futni... azóta se hallottam róla...

Öröm

Kirándulás? Jajjj, de jó! - tapsikol örömében Gezemice. - Azt szeretem!
Hű, gyorsan nézzük csak meg, mi minden van itt, amire szükség lehet. Először is, hova tettem a hátizsákot?

Kusza tárgyak sokasága repül kifele a kemencesutból, míg végre előkerül a lány, diadalmas kifejezéssel az arcán.

- Ahhá, sejtettem, hogy valahol itt kell lennie! Lássuk, mi kellhet még. Szükség van még a meleg nadrágomra és egy pulcsira is. Meg aztán kell egy könnyű, de szintén meleg kabát. És a cipő. Vagy inkább bakancs? Jól meg kell ezt gondolni, mert ha tényleg fenn a hegyekben havazott, akkor a nyári lábbelim már kevés.
És van-e valami szendvicsnekvaló? Kenyér, ez rendben. A kamrában akad némi kolbász-szalonna is, hmm... talán még találok kinn az erdőben némi finomságot, gyümölcsöt, almát, körtét, a kulacsomat is meg kell töltenem friss forrásvízzel... csak el ne felejtsek valamit!

Azzal sebesen elsuhan, hogy összeszedje a kirándulás kellékeit.

Lusta reggel 2.

Illatok ide, tányércsörömpölés oda, a többiek csak nem akarnak felkelni.
Gondol egyet, felveszi bundáját, és elindul szétnézni a kuckó körül.
Az ajtót kitárva beözönlik a téli nap minden fénye. Kilép, az ajtót becsukja maga után , s elindul az erdő felé. Arra gondol, milyen csodálatos is a természet. Tegnap reggel még majd megvette az Isten hidege odakint. Ma pedig melegen simogatnak a napsugarak.
Aztán a holnap jut eszébe.
Talán elolvad a hirtelen jött hó, és mikor útra kel, már nyoma sem lesz, csak locspocs minden felé. Ez kissé aggasztja, mert sárban járni az erdőt nem éppen kedvére való dolog.
Aggodalma azonban hamar elszáll. Felötlik benne, hogy másnap barátaival találkozik. Együtt lesznek majd a hegyekben, ahol lehet, hogy lesz még némi hó. De, ha el is olvad, ott lesznek ők, akikkel oly régen találkozott. A jókedv, viccelődés, beszélgetések a legnagyobb sárban is felvidítják majd.
Boldogan indul vissza a kuckóba. Megnézi felkeltek-e már az álomszuszékok.

Lusta reggel

Álmos-borzas fej bukkan elő a kemencesut rejtekéből.

- Mi a manó, hát sehol senki? Ki az ágyból, lusta banda, hasunkra süt a nap!

Aztán lemondóan legyint, mert eszébe jut, hogy a galéria ágyaihoz csak a mese hallatszik fel. Abba meg nem érdemes belekezdeni, mert mesére jobbára inkább elaludni szoktak, nem felébredni. Úgyhogy jobb híján a borzas fej gazdája inkább átsurran a konyhába, hátha az illatok idecsalogatják az álomszuszékokat. :)

Még mindig ugyanaz az éjszaka...

A kuckóban mindenütt bóbiskoló, kókadozó fejek, későre jár, a Vándor szava is fogy lassan. Két kezére támaszkodva hosszasan pillog a gyertya csonkja, pár kisebb gyermek már az igazak álmát alussza. Véget ér a mese, vagy mit is mondok! Szünetet tart éjszakára, hogy holnap a kelő nappal friss erővel hömpölyöghessen tovább. A Hold is lustán feltápászkodik az ablakpárkányról és indul lassan útjára. Mindenki elvackol, és már csak a szuszogások, horkolások ütemes nesze a csend.

A vándor

Aztán mikor átmelegedett, lelke átvette a hely hangulatát, mesélni kezd.
Eleinte félősen, majd a körülötte ragyogó arcokon felbátorodva egyre pergősebben. Kiderül, hogy egy messzi, messzi országból jött, átszelve sivatagot, megmászva hegyeket, sok szomorúságot átélve, de nem megtörve érkezett ebbe a kis völgybe.

Váratlan fordulat

A mese közepetáján, bár a meséknek se eleje se vége, csak fonódnak egymásba a szavak, egyszercsak kivágódik az ajtó, a havas szél szinte belök egy alakot rajta, hárman alig tudják becsukni újra utána. Máris egy kényelmes széket húznak a kemence elé, a vándor kabátját, táskáját a szögre akasztják, ölébe meleg pokróc kerül, kezébe meleg bögre forralt borral teli. Miközben kicsit átmelegszik már a leves is meleg, nagy adagot merít neki valaki, és mellé széles karéj kenyeret kanyarint. Míg eszik egy szó sem hallatszik, csak miután befejezte gyűlnek köré, és mesére éhes szemekkel faggatják, de a vándor nem szól... Tágra nyitja a szemét, és a szemeiben peregnek a mese képei...

egy csendes este

Kicsit zsúfoltnak tűnik a kuckó most, apraja-nagyja a nagy asztal köré gyűlik, középen fazék, abban tör magának utat nagy nehezen a merőkanál, és már jön is visszafelé, jófajta sűrű bablevessel telítve, hogy egy tányérba pakolja terhét és már indul is vissza és újra és újra. A gyerekek egy-egy szelet kenyérrel, és a teli tányérjukkal elvonulnak félre, van belőlük mindenhol, a sutban, a lépcsőn, kisszéken a sarokban, de gyerekláb lóg le a galéria szélén is. A fölnőttek az asztal körül telepednek le, a csöndben csak egy egy kanál koppanása, egy szürcsölés hallatszik. Az asztalon a fazékban mindig van a levesből, és mellette üres tányér is akad, bárhányan is érkezzenek. Lassan megfontoltan esznek, nem siet senki sem. Mikor végeznek a sarokban álló hintaszék köré gyűlnek, láng gyúl a pipában, és bodor fellegekben száll fel a meseillat. A gyertyák lángja is érdekes módon mind a sarok felé hajlik, és a tűz is halkabban pattog. Kezdődik a mese!

Meseillat

A meseillat "elkövetője" én voltam, jelentem tisztelettel. ;)

Van benne egy kis vanília, kis alma, fahéj, csipetnyi szegfűszeg, némi naranccsal megbolondítva, ettől tél-illat is lett, meg süteményes is, meg... szóval tényleg olyan meseillat, és örülök, hogy sikerült eltalálnom, hisz ez becsalogat talán néhány erre járó, megfáradt utazót. :)

leírás folytatólagosan

A sarokban csigalépcső kúszik felfele, és lassan szinte nem is mozdulva valami csodás meseillat hömpölyög le onnan. Ha óvatosan felmegyünk egy kis gallérián találjuk magunk, puha szőnyegek, alacsony, lábatlan ágyak, ülőpárnák. A világítás itt is gyertyafény. Az akusztikája egészen érdekes a helynek, mert lentről a leghalkabb meseszó is jól érthető, de más nem hangzik fel, csak a mese. a másik oldalon széles egyenes falépcső vezet le, a kemence, és az ajtó közt megbújva, mikor rálépek hangosan reccsen a lépteim alatt.

jééé

gezemice, meg sem köszöntem neked a kinyújtott kezet, pedig te voltál a legjobb tanuló :)
konok, te meg megfosztottál kedvenc unaloműző szórakozásomtól...:(
Ó, vajon mikor látogatok legközelebb az asztrowebre, ha törölted magad onnan?
(aki nem hisz a horoszkópokban, az csak törölje is magát :)
de akkor miért van vajon üldöztetéses (tév)eszmém, hogy nekem mindig vízöntő vagy oroszlán jut? (kivéve, ha mérleg vagy egyéb más :)

Ha Gezemice, akkor lángos is (lesz)?
A galéria karfája ugye nem puhafából készült? Ne hidd, hogy ez kukacoskodás. Mert akkor eltörhet, le lehet zuhanni a lépcsön, és mindjárt akadhat valaki, aki sajnálja és kiszolgálja az embert, mert ugye mozdulni sem tud. Lehet visszaélni a segítőkészségével. Akinek aztán lehet még mindenfélét hazudni, de úgy, hogy a saját kuckójától, sőt a saját bolygójától (a lakókról nem beszélve) is elmenjen a kedve (nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban)
Azért még élek, túlélésben jó vagyok. És most ezt fent motyogtam a galérián, aki nem akart, annak nem is kellett idefigyelnie :)
Ahogy másztam felfelé, útközben eszembejutott a régi nevem is, visszatérek hozzá.
Eva

Beszélgetés

Nyújtogatom a kezem! :)

Igen, van ágy, de csak a kuckó galériáján. Csuda egy hely ez, mert ha lenn önfeledten anekdotázunk, énekelünk, föntre akkor se hallatszik fel egy nesz se, így bármikor lehet pihenni. És igen, van tea is és kávé is, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót, de úgy van valahogy ebben a kuckóban, hogy mindenki hozhatja a kedvenc italát, süteményét, néha fogunk közösen sütni-főzni is, ha van kedvetek hozzá - egy a lényeg, otthon legyünk benne. :)

1 reggel, amilyen már régen volt

A fenébe, széthasad a fejem már megint, és 1 órát késtem a munkából, pedig ilyen már régen fordult elő.
Ja, és mindez annak következtében, hogy a blog írójával túl sokáig cseverésztem. Jó lenne egy ilyen kuckóban most, talán ülve is el tudnék aludni abban a hintaszékben.
Részleges amnéziám következtében (meg mivel írás közben nem látom a blogot) nem emlékszem, vajon van-e ágy, esetleg kávé abban a kuckóban. Legyen benne, ha nincs, olyan, amin ketten-hárman is elférnek, legyen egy jó meleg takaró is. Jó?
A polcon a tea mellé tényleg kellene kávé is. Néha egy kis süti. El lehet mesélni ott mindent? Ami ellentmondásban van azzal, amit esetleg 1 napja gondoltam? Ki lakik még ebben a kuckóban? Nyújtsa fel a kezét, lécci!

Egy lusta reggel

A sarokban, a búboskemence takarásában egyszercsak megmozdul valaki, miközben valami olyan hangot ad ki, amiről nem lehet egyértelműen eldönteni, vajon morcos, amiért felébresztette őt valami váratlan zaj, esetleg csak próbál bekapcsolódni a nappalba, mindenesetre fura dünnyögést hallat.
Aztán kibukkan a sutból előbb egy hajas fejbúb, a hozzátartozó álmos szempárral, amint épp vaksin pislog bele a fénybe, amit a suthoz ért napsugarak keltettek.
Végül csak ennyit mond:

Jó reggelt! - és elmosolyodik. :)

bemutatás

Ez egy igazi, hamisítatlan kis kuckó, a sarokban a búboskemence, a padkáján ott a hely, ahol jó elheveredni, pont, mint az a cirmos cica a sarokban, lobognak a lángok, és friss kenyérillat lengi be az egész helyiséget. a padló a bejáratnál döngölt föld, beljebb hajógerenda rajta rongyszőnyeg, az asztalon fehér abrosz, középen letakarva a friss kenyér, mellette kés, üveg, teli muskotályos borral, gyertyatartók, bennük nádszálderekú fehér szüzek hajladoznak, táncuk, mint az esti szellő. A falon egyszerű fa polc, rajta tányérok, poharak. Kicsit arrébb, a sarok felé egy hintaszék, benne egy alak ringatózik, kockás pokróc az ölében, és éppen ír. A válla fölött belelesünk az írásba, és meg se lepődünk azon amit látunk: ezt a bemutatót írja éppen. A kis ablakon a függönyrésen keresztül utolsó erejével még bekacsint a lenyugvó Nap, és gyenge sugárujjaival végig simítja arcunk. Az ajtó nincs bezárva, csak behajtva, hogy a hideg téli szél ne tudjon betörni. A kilincse fa, bele van faragva az ajtóba, nem hajlik, hiába próbáljuk, persze minek is hajolna, hiszen az ajtón nincs zár, mindig nyitva áll!
Húzz ide egy széket magadnak, vagy ülj a padkára, és meséljünk együtt egymásnak, mindenki örömére!