Illatok ide, tányércsörömpölés oda, a többiek csak nem akarnak felkelni.
Gondol egyet, felveszi bundáját, és elindul szétnézni a kuckó körül.
Az ajtót kitárva beözönlik a téli nap minden fénye. Kilép, az ajtót becsukja maga után , s elindul az erdő felé. Arra gondol, milyen csodálatos is a természet. Tegnap reggel még majd megvette az Isten hidege odakint. Ma pedig melegen simogatnak a napsugarak.
Aztán a holnap jut eszébe.
Talán elolvad a hirtelen jött hó, és mikor útra kel, már nyoma sem lesz, csak locspocs minden felé. Ez kissé aggasztja, mert sárban járni az erdőt nem éppen kedvére való dolog.
Aggodalma azonban hamar elszáll. Felötlik benne, hogy másnap barátaival találkozik. Együtt lesznek majd a hegyekben, ahol lehet, hogy lesz még némi hó. De, ha el is olvad, ott lesznek ők, akikkel oly régen találkozott. A jókedv, viccelődés, beszélgetések a legnagyobb sárban is felvidítják majd.
Boldogan indul vissza a kuckóba. Megnézi felkeltek-e már az álomszuszékok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése